Szombaton elérhetjük az 5 millió elsőre beoltottat Magyarországon, így a Magyar Közlönyben megjelent kormánydöntések alapján vasárnaptól az élet számos területén lazítások léphetnek hatályba. Ezeket az alábbiakban foglaljuk össze.
Mostantól annak sem kell lemondania az utazásról, aki még nem kapta kézhez védettségi igazolványát: egy friss rendelet – 266/2021. (V. 21.) Korm. rendelet – alapján a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és attrakciók is elfogadhatják a védőoltást igazoló applikációt, közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Bár a Magyar Közlönyben még nem jelent meg a rendelet, pontosította és tovább részletezte pénteken este a kormány Orbán Viktor reggeli szavait a járványügyi korlátozások feloldásának újabb köréről, azon belül is elsősorban a rendezvényekre vonatkozó új szabályokról. A lakodalmakra 200 fős, magánrendezvényekre 50 fős felső korlát lép érvénybe, ezekhez nem feltétlenül szükséges a védettségi igazolvány. Az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvények, illetve a zenés-táncos események (létszámtól függetlenül) látogatásához viszont védettségi igazolvány kell.
Ahogy halad a vakcinázottság a világban, úgy jelenti be egyre több vállalat, hogy milyen jövőbeni tervekkel indul újra az irodai munka és mi marad meg a home office intézményéből. A pénzügyi szektorban elég nagy különbségek vannak az amerikai és európai irányvonalakban, előbbi az irodai, utóbbi inkább az otthoni munkavégzést preferálja a jövőben is. Alábbi cikkünkben annak jártunk utána, milyen stratégia mentén indul újra az irodai élet a hazai alapkezelőknél.
Mai rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök a várakozásoknak megfelelően újabb lazításokat jelentette be. Eszerint az ötmilliós (elsőre) beoltotti szám elérésekor a koronavírus-járvány elleni korlátozások jelentős része szűnik meg. Az még nem derült ki (de a nap folyamán várhatóan közzéteszik), hogy pontosan mikor változik a szabályozás, a hosszú hétvége után már biztosan az új szabályozás lesz érvényes.
Egyezségre jutott az Európai Parlament és a Tanács az EU-s digitális Covid-igazolásról, ennek értelmében július 1-gyel hatályba lép az EU-n belüli szabad mozgást lehetővé tevő rendelet – derül ki az Európai Parlament honlapján lévő közleményből.
Megnyugtató hírrel szolgálhatunk mindazoknak, akik eddig még nem kapták meg a védettségi igazolványukat fizikai formában, de az oltásukat már igen. Tehát, minden jel szerint megoldódott a Magyarországon oltott, TAJ-számmal rendelkező, de plasztikkártyában még nem részesült külföldiek hercehurcája is, így immár gyakorlatilag ők is mehetnek moziba, edzőterembe és beülhetnek ebédelni kedvenc éttermükbe is.
A járvány előtt is gyakran felhozott egészségügyi vitatéma volt a műtéti és egyéb várólisták ügye: az ellenzék rendszerint a betegek életét veszélyeztető könnyelműsködésként, míg a kormány az európai trendekhez illeszkedő, normál ügymenetként jellemezte a hazai ellátási ütemet. A nem oltottak ellátásának feltételeként vírusteszt kötelező elvégzésének híre a COVID-hullámok remélhető lecsengésével újra az érdeklődés középpontjába állítja a feltorlódó betegek besorolásának, a várakozási idők alakulásának kérdéseit.
Megegyeztek az Európai Unió országai arról, hogy megnyissák határaikat azon utazók előtt, akik már be vannak oltva – számol be a hírről a Bloomberg. Vannak más feltételek is.
A román hatóságok elfogadják a magyar védettségi igazolványt - erősítette meg a Maszol.ro portálnak pénteken a határrendészet szóvivője és az Arad megyei tisztiorvos.
Péntektől már ingyen le lehet tölteni azt a jelenleg tesztüzemmódban működő mobilalkalmazást, amely igazolja az oltás tényét, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltásra – olvasható a kormányzati koronavírus-portálon megjelent bejegyzésben.
Miközben az EU-ban még mindig arról folyik a vita, hogy mikor és milyen adatokat tartalmazva induljon el az egységes zöld útlevél, sok tagország már saját kezébe vette az irányítást és védettségi igazolvány kiállításába kezdett a nyári utazások és egyes szolgáltatások igénybevételének megkönnyítésére. Nem Magyarország az egyetlen az EU-ban, ahol az igazolvány megléte szélesebb körű jogosítvánnyal ruházza fel a birtokosát, de sok országban csak az utazás megkönnyítését szolgálja, és vannak olyan tagállamok is, amelyek hallani sem akarnak oltásigazolásról és hozzá kapcsolódó többletjogokról.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy hete még azt mondta, a Magyarországon élő külföldiek jogellenesen kaptak oltást, ezért nem bocsáthattak ki eddig még részükre védettségi kártyát. Ugyanakkor a csütörtöki Kormányinfón már arról beszélt, hogy az igazolványt igényelhetik a már beoltott külföldi állampolgárok is. De nemcsak ők, hanem a külföldön beoltott magyarok is megkaphatják itthon a védettségi igazolványt.
Csehországgal is létrejött a megállapodás, így holnaptól immár mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken hajnalban.
A védettségi igazolvány alkalmazása több alkotmányossági, illetve gyakorlati kérdést is felvet - véli a Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, amely azt is elárulta, hogy néhány nap alatt több mint 800 panaszt kapott Kozma Ákos ombudsman. Ezért javaslatokat fogalmazott meg az Operatív Törzset vezető belügyminiszternek és az emberi erőforrások miniszterének.
„Aki a koronavírus elleni védőoltását megkapta, oltottságát – az oltási igazolvány mellett – elektronikus applikációval is igazolhatja majd” – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére a Koronavírus Sajtóközpont, hangsúlyozva: az EESZT-mobilalkalmazás célja, hogy minden magyar állampolgárnak egyszerű és kényelmes megoldást nyújtson a koronavírus elleni védőoltások igazolására akár androidos, akár iOS-es okostelefont használ.
Ivan Korčok (SaS) szlovák külügyminiszter az Új Szónak megerősítette, hogy Magyarország, a védettségi igazolványok kétoldalú kölcsönös elismerése végett, már felvette a kapcsolatot Szlovákiával.
Magyarország már Horvátországgal is megállapodott arról, hogy a két ország kölcsönösen elfogadja egymás védettségi igazolványát, így mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között, karantén és tesztkötelezettség nélkül. Csakhogy van itt egy apró kikötés.